Büszkeség és felháborodás – a riói olimpia margójára

Kiváló, tehetséges olimpikonjaink kvalifikáltak az olimpiai játékokra, elindultak a versenyeken és helyt álltak. Ez így senkit nem érdekel és sajnos ilyen az aktuális kommunikáció. A lájkvadász hírek, a ferdített, kicsit bulváros címek, a kudarcokról szóló írások és a „Miért nem sikerült?” kérdések határozták meg a riói olimpiát körbe vevő sajtó és közvélemény megnyilvánulásokat. PEDIG!!!!

 

A 2016-os riói olimpiát én más szemmel néztem, mert „érintettek” voltunk. Földházi Zsófi karrierje a szemünk előtt formálódott, vele éltük át a felkészülést, a sikereket, a sérüléseket, a kvalifikáció örömét és a riói helytállását. De minden más sport is érdekelt, így ébren voltam éjjel az úszás döntőkön, próbáltam nézni az idegrendszert tesztelő vízilabdát, drukkoltam a kajakosoknak és persze néztük az atlétikát, küzdősportokat és valójában mindent, amit a köztévé leadott.

Ha már a köztévét említem, akkor mindenképpen meg kell köszönni, hogy két csatornán mindent lehetett követni, de sajnos nem tudom pozitívan befejezni a mondatot, mert elegem lett a minden második percben bejátszott, nem a témához kapcsolódó reklámokból, de közben valójában nem is ez volt a legnagyobb problémám. Kiutazott egy komoly stáb, ott voltak a helyszíneken és baromságokat kérdeztek fuldokló, fáradt sportolóktól. Még olyan általam nagyon tisztelt, nagyra tartott riporterek is mint Bobák Robi. Nem kell mindenkinek mindenhez érteni!!! Nem kell minden esetben elemzést kérni… a közönséget sem ez érdekli!!!! Együtt éltünk ezekkel a sportolókkal, nekünk legalább annyira fájt, ha nem ők voltak a legjobbak és ráadásul ez nem azt jelenti, hogy nem a legjobbjukat adták. A versenysport arról szól, hogy emberek mérik össze a tudásukat, felkészültségüket és VERSENYEZNEK másokkal, akik szintén győzni jöttek. NINCS HIBA!!!! Néha a másik jobb, erősebb, szerencsésebb…. Miért nem lehetett előre megírni néhány kérdést és ha nem volt mit látványosan ünnepelni, akkor azok közül választani?

És ha már a véleményeknél járunk! Nem vagyok élsportoló, soha nem is voltam. Sportoltam komolyan és tudom milyen erőfeszítés minimális eredményt elérni. Szeretem a közösségi médiát, mert új kapcsolati lehetőségeket nyit, mert gyorsabb, érdekesebb, izgalmasabb kommunikáció biztosít… sőt a legtöbben azt hiszik hirtelen a másik életének részesei. Közben úgy írnak, úgy nyilatkoznak, hogy észre sem veszik a szó veszélyes fegyver.

Ismeritek azt a példát, hogy egy édesanya leül a lányával beszélgetni a gimnázium megkezdése előtt. Kezébe vesz egy tubus fogkrémet és kinyomja az asztalra, majd megkéri a lányát, hogy tegye vissza krémet a tubusba. “Nem lehet” – mondja a lány és édesanyjától megkapja a bölcsességet: “Látod, ez olyan mint a szó, amit ha kimondtál, akkor már nem tudod visszaszívni, nem tudod semmissé tenni”

Ha egy sportoló komoly eredményt ért el, akkor dicsérték, ajnározták, az égbe emelték, majd vádolták, azt mondták elszáll magától, tiltott szereket használ és ezek kombinációja. Ha valakinek nem jött ki a lépés, akkor az minek ment, közpénzen nyaralt, mit képzel magáról. Belegondoltak ezek az emberek abba, hogy az olimpiai kvalifikáció sokaknak már az a szint volt, ami az egyéni legjobbjukat is meghaladta? Eszükbe jutott, hogy mit jelent az, hogy például az adott szakágban a világ legjobb 36 sportolója között voltak? Sőt, sokan a top ötben vannak, csak nem sikerült a nap, nem volt pártatlan a bíráskodás, nem voltak egységesek a feltételek. Miért nem tudunk büszkék lenni arra, hogy ennyi sikeres sportoló kijutott, elérte a célt, a legtöbben egyéni csúcsot nyújtottak abban a néhány percben és nagyon sokan érmet hoztak haza?

Igaz az a kijelentés, hogy később úgyis csak az érmesekre emlékeznek…de aki ott volt, annak örök emlék, óriási teljesítmény, hogy olimpikon, aki az országát képviselte, büszkén. Hányan képviselik Magyarországot büszkén egy nyaralás, síelés vagy utazás során? Könnyű a kanapéról kritizálni.

Közpénzen nyaralnak? Hát azt gondolom, hogy nagyon nagy ára van ennek a nyaralásnak. Ezek a sportolók hajnalban kelnek, iskola előtt tempóznak, délután edzés, majd tanulás és este újra edzés… ezt ráadásul télen-nyáron, hóban, esőben. Amikor te hajnalban még fordulsz egyet az ágyban, akkor ők is, csakhogy ők a sokadik hossz után az medencében. Vajon hányszor esnek le a lóról? Nincs olyan, hogy nem ülnek vissza…. Láttál már vívókat… abban a ruhában még télen is meleg van, amikor mi panaszkodunk a légkondicionált irodában, hogy melegünk van, akkor ők mit érezhetnek?

Szóval azt gondolom, hogy végtelenül sok munka, aztán sok verseny és sok csalódás… de újra felkelnek és folytatják, mert egy céljuk van… eljutni a legnagyobb versenyre… mindenki győzni megy… van aki nagyobb eséllyel van aki kisebbel… aki kiáll és megméreti magát a legjobbak és legnagyobbak között az nekem már győztes. Sokan új országos csúccsal térnek vissza… ez miért nem elég? Miért csalódás, ha nem hoznak érmet?

 

Neked hányszor nem sikerül a nap? Hányszor van olyan, hogy összeállítottál egy feladatlistát és nem végeztél… apropó, összeállítasz-e egyáltalán feladatlistát vagy csak annyit dolgozol ami belefér… érzed az összehasonlítást? A sportoló mindig egy kicsit többet kell, hogy adjon. Az edzésen is! Persze én is csalódtam, leginkább abban a sportolóban, aki a rajthoz sem állt oda, hanem inkább visszajött az első géppel… benne csalódtam… ha kiáll és nem sikerül, azt sokkal kevésbé bántam volna.

 

Ehhez képest Földházi Zsófi leesett a lóról, de visszaült és befejezte, és szerintem ez óriási dolog. Majd két órával később a zúzódásokkal és sérülésekkel együtt a tizedik  legjobb kombinált eredményt érte el… no ez a nem semmi. Egyébként mindkét korábbi olimpiai bajnok, aki vele együtt aznap a mezőny végéből indult, hasonló eredményt ért el. Vagy vegyük Gyurta Danit, aki elmaradt a saját elvárásaitól, mégis odaállt a férfi váltóban és teljes erőbedobással megcsinálta, Magyarországért, a csapattársakért. Ez az igazi teljesítmény, amihez fejben kell megújulni. Hajrá magyar versenyzők, és a szurkolók csak akkor szólaljanak meg, ha építeni akarják őket és nem rombolni!

 

Én büszke vagyok… és nem csak azért, mert a magyar csapat minden mérce szerint csodálatosan teljesített, hanem azért is mert ezt mindig tudjuk nyújtani és azért, mert a sportolóink nem üdülni mennek, hanem helytállni. Hogy közben élvezik? Hát ez a jó, mert így lesz kedvük folytatni és egyre jobbnak lenni!

20160707_FoldhaziZsofia_IMG_0480

Ha nem tudjátok dicsérni őket, akkor inkább ne szólaljatok meg… ha szóltok vagy írtok, akkor pozitívan és bátorítóan. Én is tudom, hogy baj van a magyar sportban, látjuk értjük…. de ilyenkor nem kritizálni kell! Mindennek meg van a maga ideje, most az elismerésnek és az ünneplésnek van itt az ideje! Ne felejtse el senki: szabad büszkének lenni!

Comments

comments

Szóljon hozzá!