Első Emelet – Az utolsó koncert (beszámoló)

Tegnap az Arénában elbúcsúzott az egyik kedvenc zenekarom. Lezárult egy korszak, remélem nem végleg. Talán lesz folytatás, de addig is marad az emlékezés. Emlékezés egy szenzációs koncertre. 31 dalra, ami élőben szól igazán jól. Egy zenekarra, akik élőben sokkal jobbak, mint CD-n. Egy zenekarra, amelyik hangzásában meg tudott újulni és nem csak nosztalgia zenélést csinált. Köszönjük!

Tegnap lezárult egy korszak. Talán véget ért a fiatalságunk? Tudom fiatal akkor vagy, ha annak érzed magad és én az akarok maradni. Ettől függetlenül az elmúlt időszakban az Első Emelet számomra egyértelműen azokat az Édes éveket hozta vissza, amikor gondtalanok voltunk (hozzáteszem ezt akkor nem így éltük meg, mert sokszor a világ fájdalmát hordoztuk). Hogy miért Első az Emelet, azt már korábban leírtam (Miért Első Emelet?) és ma sem tudnám másképp megfogalmazni.
Hogy milyen volt tegnap az Arénába érkezni? Furcsa, mert megannyi koncertre és rendezvényre jön ide az ember, de az utolsó Első Emelet koncert, nem örömteli. Pedig teltház volt, sőt a koncert előtt sokan próbáltak kint venni jegyeket – mert elfogyott (talán lehetett volna még nagyobbra hagyni a nézőteret). Álltunk a vasrácsokon kívül megannyi ismerős arc és rengeteg idegen. Tömött sorokban vártuk, hogy mehessünk, majd amikor elcsúsztatták a rácsot elindult a tömeg… indult? inkább rohant… Furcsa volt a színpad előtt állni és várni, várni arra, hogy valami véget érjen. Befelé még megálltam a keverőnél, köszöntöttem Berkes Zolit, akin látszott, hogy örülne még egy kis próbának, de ettől függetlenül rámnézett és odalépett köszönni. Az már csak ráadás volt, hogy a koncert vége felé Tereh Öcsi megkérte a küzdőtéren állókat, hogy fordítsanak hátat a színpadnak. Senki nem értette, hogy miért, pedig utólag nyilvánvaló volt. A zenekar szeretette volna megköszönni Berkes Zolinak, Marczell Miklósnak, Nyedának és Papinak a folyamatos támogatást. Szép gesztus volt és természetesen vastapsot kaptak. A színfalak mögött is komoly munka folyik, nélküle a színpadon sincs siker.
Színpad előtt, középen – nem itt szoktam állni. Valójában a helyem általában bal oldalon van, mert valljuk be Kisszabó Gábor művészúr az, akit különösen kedvelek a zenekarból. Vele van egy olyan kapcsolat, ami nem csak az Első Emelethez kötődik és a “bőgő” a kedvenc hangszereim közé tartozik, ahogy ő játszik a basszuson az pedig akkora élmény, hogy leírni nem is lehet – tessék meghallgatni. Amikor megláttam, a Jimmy Jib-et a bal oldalon…tudtam, hogy oda biztosan nem megyek, mert nem egy mozgó kamerát szeretnék látni az egész koncerten. A jobb oldalon Kelemen Tomi és Bogdán Csabi. Annak ellenére, hogy a 25 este New York-ban a nagy kedvenc, mégsem érzem magam “jobb oldalinak”, annak ellenére sem, hogy az elmúlt 5 évben Tamással nagyon jóban lettünk és számomra ő is elválaszthatatlan lett az Első Emelettől. Így maradt a középső szekció, ahonnan jól láttam mindenkit, láttam volna, mert a Berkes Zolitól kapott fénykép alapján a színpadkép távolról különleges volt, de elől mi pont szembe kaptuk a fényeket – nem panasz, így volt jó.

Fotó: Berkes Zoltán - Színpadkép a keverőtől - Vannak dolgok

Fotó: Berkes Zoltán – Színpadkép a keverőtől – Vannak dolgok

A koncert szenzációs volt. Tetszett, ahogy felépült (dalok listája), tetszett, ahogy szólt, látszott, hogy a résztvevők élvezik. Amikor megláttam az elektromos dobot, felmerült bennem a kérdés, hogy Michel mégis ott lesz? De aztán csak Zsolti használta őket. Bár ne tette volna, mert elég gyengén szólt és nem hiszem, hogy a dobos hibája volt. Bár ahogy néztem a LED-es fényekre volt kiélezve a hangszer, de még abban is gyenge volt, főleg a nagy színpadi fények mellett. A koncert megválaszolta a nagy kérdést: mit kezdjünk két gitárossal. Szépen felosztották egymás között az időt! Kele kezdett és aztán Csabi folytatta. Látszott, hogy élvezi és már hiányzott neki, olyan ledülettel csapott a húrok közé. Ekkor hangzottak el olyan dalok, amelyek nem voltak része az elmúlt öt év repertoárjának, mint például a 25 este New Yorkban vagy a Szépek szépe balladája.

A végén mindkét gitáros ott volt a színpadon és hála a vezetéknélküli jeladóknak, mindenki mindenhol járt 🙂 Sőt a Symához képest Csabi kimondottan sokat mozgott a színpadon!!!
Gabika szuper volt – talán nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország egyik legjobb billentyűséről beszélünk, aki igen bátran használja a technikát és jön meglepő megoldásokkal. Persze utaztunk vele a Sorsvonaton és hallottuk bátorító támogatását, amikor Csabi elkezdte a Csakazértis Szerelemet, majd Gabika megjegyezte: “Most, hogy Csabi megtanulta és gyakorolta az elejét, akkor el is kezdhetjük”. Ahogy számítottam rá, azért egy dal erejéig repültek a Rapülők. Geszti Péter volt a sztárvendég, ami nekem furcsa, mert számomra, számunkra ő is a zenekar része. Sok dalszöveg kötődik a nevéhez és többek között a “kis generáció” elnevezés is tőle származik. Szóval a Kis Generáció és az A’la Carte után Zúgott a Volga.

Rapülők

Rapülők

A végén mindenki a színpadon volt és jött a felhívás, hogy mindenki kapcsolja be a mobiltelefonját és rajta a vakut. Hihetetlen látvány volt az Arénában világító eszközök sora (ifjúságunk öngyújtózása modern változatban),  és elkezdődött a Középkori házibuli.

No tehát hogy is szólt? Hát Várkonyi Attila a bevezetőben nagyon gyengén, aztán a koncert az elejétől folyamatosan egyre jobban. Szerintem Geszti Péter pörgette fel igazán a bulit és utána már nagyon rendben volt. Megdöbbentő, hogy 31 dal volt a koncerten – nem éreztük, észre sem vettük, de ahogy közeledtünk a végéhez jöttek a kihagyhatatlan dalok: Nézelődünk, Táncosnő, Csakazértis Szerelem, Állj vagy lövök… tudtuk, hogy ez a vége. Ahogy körbenéztem néhány ismerős arc sok ismeretlen, de mindenki arcán ugyanaz az érzés… biztos? Ugye a végén elhangzik, hogy mégsem…de Béla “kegyetlen volt” és ki is mondta, hogy rövidesen vége, már csak néhány dal. A film forog tovább már nem ugyanazt jelentette. Az, hogy ők sem akarták abbahagyni a koncertet az egyértelmű volt. A Csakazértis szerelem elvileg a ráadás rész kellett volna, hogy legyen … a zenekar egyik fele elkezdett előre jönni meghajolni… némi derültség a bánatban. Az elsősoros rajongók szétszóródtak, nem tudtunk együtt lenni, nagy volt a színpad és sokan voltak az Arénában… mindenki elöl akart lenni…aztán jött a második ráadás, az utolsó dal, ami nem volt nem volt szokványos, de jó volt hallani koncerten élőben, mert

Vannak dolgok, miket mindig elfelejtek,
és vannak dolgok, mikre mindig emlékezem.
Vannak dolgok, miket örökre felednék,
és vannak dolgok, miket újra kezdenék.

A koncertet is, de szerintem az elmúlt időszakot is sokan újrakezdenénk. Az, hogy ők befejezték, az sokunknak egy korszak lezárását jelenti. Öregszünk? Nem hiszem 🙂 Nem szeretnék! Nem fogok!

Minden koncertet úgy zártunk, hogy találkozunk Valahol Valamikor … most oda kell tenni, hogy talán, remélem… Említésre kerül egy színdarab és még élénken él a Syma emléke a fejemben, amikor a koncert után a fórumon jöttek a bátorító sorok. Ma nincs fórum, a Facebookon zajlik a közösségi élet, de sajnos ott több helyen több csoportban, mindenhol, szétfolyik… jó lenne egy helyen összeszedni az érzéseket… hátha…talán… ki tudja…. Valahol, Valamikor…

A kép sajnos önmagáért beszél

A kép sajnos önmagáért beszél

Az album felkerült a Facebookra is: Első Emelet -Az utolsó koncert

További Első Emelet videók a youtube csatornámon: http://www.youtube.com/user/petlazar

Comments

comments

2 comments for “Első Emelet – Az utolsó koncert (beszámoló)

Szóljon hozzá!