Újra magyar siker az öttusában – Földházi Zsófi aranyérmes a kecskeméti világkupán

Világkupa állomás, nagy jelentősége Rió szempontjából nincs, számunkra a tegnapi nap mégis maga volt a csoda. Ritkán van mód arra, hogy igényes, szépen megrendezett versenyen láthassuk Zsófit versenyezni. Legtöbbször az online eredményeket bűvölve, a szakadozó youtube közvetítést nézve próbáljuk látni és hallani, hogy mi történik. Már évek óta van világkupa forduló Magyarországon is, idén Kecskeméten második alkalommal került megrendezésre. 2014-ben Zsófi megvédte junior világbajnoki címét, de ettől eltekintve a tavalyi év igazi hullámvasút volt: betegségekkel, komoly sérüléssel, műtéttel és rehabilitációval tűzdelve. A télen sokat beszélgettünk és tudom, hogy nagyon várta a tavaszt, várta hogy újra versenyezzen, várta hogy megmutathassa fel kell, és fel lehet állni, meg tudja csinálni. Magának akart bizonyítani Barcelonában az edzőtáborban, amikor csakazértis megfutotta a Tibidabo-t.

Aztán április közepén Rómában megtörtént a nagy visszatérés, jól sikerült úszással, nem túl erős vívással, kevés hibával a lovon és egy hihetelen kombinált teljesítménnyel elhozta az ezüstérmet! Még a vetélytársakat is meglepte, bár ő verseny előtti este annyit azért mondott, hogy nagyot álmodott. Zsófi, így váljon valóra minden álmod!!!

Róma után az öttusa-világkupa megérkezett Magyarországra, Kecskemétre, ahol végre élőben láthattuk Zsófit versenyezni, szurkolhattunk neki, bíztathattuk… és akkor jött a selejtező … a kétségbeesés, az izgalom, a pánik… de megcsinálta, csak nagyon nagyott kellett futni a végén… Mi történt? – hangzott el a kérdés mindenki részéről? Csak annyit tudtunk, nem sérült, csak rossz napja volt és semmi sem sikerült. Ő így gondolkozott az egész versenyről:

Aztán a döntőben szombaton a medencében maradt egy-két másodperc, de a páston a korábbi vívásokhoz képest is szenzációs munkát végzett, így hagyva esélyt a sikeres záráshoz.
Köszönöm Róth Tamásnak a délelőtti képeket.

A lovaglás hibátlan lett és nem szép ilyet mondani, de jól jött, hogy egy-két nagy rivális futó hibázott a lovon. Ott álltam amikor lejött a lovaspályáról és az arcára volt írva, hogy elégedett, eltökélt és nagyon bizonyítani szeretne. Érdekes figyelni a szurkoló közönséget. Zsófi nagymamája teljesen megnyugodott amikor a lovagláson túl voltunk, számára akkor szinte véget ért a verseny és már ünnepelte unokáját. A szülők számoltak és esélyeket latolgattak, elemezték, hogy kik vannak a környéken, kik a jó futók, mennyire szoktak stabilan lőni. Zsófi pedig készült, bemelegített, belőtte a fegyvert, megtanulta hol van a lőállása. Egy dolgot kérdezett meg jó hangosan, hogy ugye a fotósok nem lesznek a céltábla mögött a versenyen. 🙂

A kombinált szám jobban nem is kezdődhetett volna, hiszen a nagy előnnyel vezető francia lány Clouvel ellőtte magát, így igencsak magára húzta az üldözőket. Az amúgy jellemzően nagyon jól futó amerikai Isaksen most nem tudta felvenni a versenyt a mi bajnokunkkal, és három lövést követően már látni lehetett, hogy Zsófi győzni akar… volt bennünk némi izgalom, hogy kezdi az utolsó 800 métert és hibázik-e a utolsó lövés körében? Szerencsére nem így történt. Az utolsó lövésről biztonságos előnnyel indult el és innen már én is csak futottam, hogy a célbaérést is meg tudjam örökíteni.

Különleges élmény szemben állni a versenyzővel a célban és látni az arcát. Egyszerre jelenik meg rajta az öröm – már amennyire ezt akkor képes felfogni – és a kimerültség. Tegnap Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány várta Zsófit, locsolta vízzel, ölelgette, lehetett látni a tisztelet, öröm és büszkeség összes jelét. Gratulálok mindenkinek, mert ez is, mint minden sport egy igazi csapatmunka. Sok-sok edző, szurkolók, szponzorok és a család.

Szépen szerepeltek a magyar lányok: Alekszejev Tamara 8., Kovács Sarolta 12. A fiatalok, Ormándi Rebeka és Zs. Tóth Anna nagyon jól álltak a lovaglás előtt, ami sajnos nem sikerült jól.

Idén Berlinben lesz a világbajnokság, Bathban az európabajnokság, és Minszkben világkupa döntő. Ezek mindegyikén lehet olimpiai kvótát szerezni és közülük a legtöbbet az EB-n!

Irány Rió!

Kiabálom, pedig tudom, hogy addig még meg kell szerezni a kvótát és nem szabad megsérülni! Bízunk benned kicsi lány, de nekünk már így is te vagy a bajnok!

Ne felejtsétek el lájkolni Zsófi oldalát!

Comments

comments

Szóljon hozzá!