Moszkvics 403

Tegnap ügyintézés közben Óbudára egy bevásárló központ parkolójába kellett mennem. A helyi szélvédő javító srác egy gyönyörű Moszkvicsot tisztított és fényesített. Sajnos komoly fotózásra nem volt módom, de telefonnal kattintottam néhányat és itthon elkezdtem nézegetni, hogy milyen modellről is lehet szó. Moszkvics trollok segítségére és pontosítására várok! De ahogy én néztem egy 403-asról van szó amit 1963-ban kezdtek el gyártani és a legrövidebb ideig gyártott sorozat volt. Rengeteg technológiai újítást hozott, ami az alapját adta a későbbi szögletes Pininfarina által tervezett  408-as és 412-es modelleknek. Szóval a 407-es sikere után – amivel a brüsszeli autókiállításon aranyérmet szereztek, amivel elindultak a finn Ezer Tó Rallyn és harmadik helyen értek célba, illetve ez az a modell, amivel a szovjet autógyártás először ért el sikereket a nyugat-európai piacokon – de az új megjelenése előtt jött ki a 403-as. Bár számozását tekintve sem illett a sorba, mégis sikeres lett.

Szóval, a 403-as ott parkolt a tető alatt ragyogott, klasszikus formájával magára vonta a figyelmet. Mindenki ezt nézte és nem a mellett álló fekete német csodát. Vilivel beszélgetve (így hívják a szélvédős srácot) kiderült, hogy a tulajdonos rendszeresen használja az Oldtimer autót és a hátsó ablakon fellelhető 3db Grossglockner Alpenstrasse matrica alapján nemegyszer megjárta az osztrák Alpok egyik legkülönlegesebb környékét.

Szóval nekem kevés időm volt, a környezetben fotózni nem is igazán lehetett, de íme néhány részlet az autóból. Érdemes megnézni az előre hozott kerek tükröt, a karakteres orrot és persze érdemes megállni a kalaptartón fellelhető kincseknél is, melyek között ott volt a vöröscsillagos rendőrtányérsapka (ennél nagyobbakat Oroszországban sokszor láttunk) vagy a piros, tárcsás, fontostelefon.

Comments

comments

2 comments for “Moszkvics 403

  1. Olvasó
    October 25, 2013 at 8:46 am

    Kedves szerző! Még mindig érdemes lenne figyelnie a helyesírására!

    • October 25, 2013 at 10:27 am

      Kedves Olvasó!
      Bár nem Moszkvics troll, köszönöm az észrevételt. Átfutottam gyorsan az írás és valóban találtam néhány elütést…. Remélem a hibákon kívül azért élvezte a képeket a képeket 😉
      Üdv és kellemes hétvégét,
      Péter

Szóljon hozzá!