Tag: fotózás

Helyes_Beat – Örökkévaló lemezbemutató koncert

Amikor szinte ismeretlenül először találkoztunk Peet-el a Montázs Art Caféban, akkor még nem volt kialakult gondolat a fejemben, hogy mit is szeretnénk csinálni. Annyit tudtam, hogy egy olyan emberrel fogok találkozni, akivel van számos közös zenész barátunk és ismerősünk. A tervek szerint egy olyan emberrel fogok ötletelni, aki velem, a lelkes amatőrrel szemben professzionális szinten…

Versenyre végül nem nevezett koncertfotók

A Talentometer hírdetett egy fotós pályázatot. Izgatott lettem, mert itt talán még esélyem is lenne. Megnéztem a díjakat és azok nekem egyáltalán nem voltak érdekesek, így motivációm sem volt. DE ha már válogattam akkor itt megosztok 5 képet és örülök, ha választotok lájkolással. Örülök, ha megosztjátok… ki tudja… talán lesz megint koncertfotós pályázat.

Első Emelet – Az utolsó koncert – Lajtavári Adrienn képei

Ezeken a képeken megakadt a szemem. Miért? Mert szenzációsan játszik a fényekkel, mert nagyon jó pillanatokat fogott meg. Tetszettek az arcok a közönségből. Nagyon jók lettek a képek ahol Béla és Geszti Péter vannak együtt a színpadon. Szóval élmény volt! Köszönöm Lajtavári Adrienn! (Fotó: Lajtavári Adrienn)

Újságíró szervíz – telefonos segítséggel és KwikFit támogatással

Mi történik akkor amikor egy hivatalos újságíró, egy hobbi autós blogger aki mellesleg IT-s és egy fejlesztési vezetők aki szintén IT-s találkozik autó fotózni és beszélgetni? Nos bizonyosan nem az amire számítani lehet. Szokták mondani, hogy az élet a legjobb forgatókönyv író. Egy pártatlan újságíró és két MX-5 fanatikus szombaton beugró színész volt ebben a játékban. Eredmény: néhány vállalható fotó, egy új Mazda6 szerelés, hogy egy szlovén csapat hazajusson, majd a közben az ott felejtett autó bikázása… persze sok statisztával, akik telefonon vagy személyesen hozzájárult a sikerhez.